Mindenek előtt zenével kell kezdenem a történetet, mielőtt ellövöm a hol volt, hol nem volt poént. A történethez elöljáróban annyit, hogy életem során egy csomó dolgot összekötöttem a zenével, és ha meghallom akkor eszembe jutnak az élmények amik akkor történtek velem. Jelen esetben olvasás közben hallgassátok ezt, mivel ez a MI zenénk:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az agytumoros meg az autista. A történet egy viszonylag hűvös májusi hatodikai napon kezdődik, azért emlékezetes mert a 30. születésnapom ez a nap, mellesleg péntek. Szombathely főterén ülök egy nagyobb társasággal, az előző esti szülinapi bulim folytatásaként, Anima Sound System koncert volt aznap és a Mediawave zárása. Beszélgetünk, sokan, sokféléről. Hűvös volt, sötétedett, eső nem volt. És akkor leült mellém egy lány. Barna hosszú haja volt, barna szeme, és mosolyra álló szája. Pont az esetem. És ott akkor, a hatalmas tömeg és hangzavar kellős közepén elkezdte kifesteni a körmét. Pirosra. Ott a tömegben. Én néztem és megkérdeztem tőle, hogy kifesthetem-e az egyik körmét. Ő mondta, hogy nem. Én ott, 30 évesen, a születésnapomon teljesen kibuktam ettől. Hogy lehet az, hogy egy csitri aki ráadásul pont az esetem, a saját születésnapomon nem engedi, hogy megtegyem azt amire vágyom. Ott abban a pillanatban szerettem bele. A lányba, aki úgy néz ki ahogy a nagykönyvben le van írva a nő. Az én nagy könyvemben.

Persze kérdezhetitek, hogy miért csak most írom meg ezt a történetet.Azzal a lánnyal, aki akkor ott leült mellém, ma vagyok együtt sülve főve egy éve. A barátaink csak puzzle párnak hívnak bennünket, és mindig azt mondják, olyanok vagyunk mint az a bizonyos zsák meg a foltja. Persze mi vagyunk olyan perverzek, hogy elmorfondírozunk azon, hogy ki a zsák és ki a folt, de ez egy másik szála a történetnek.

Aki figyelt az könnyen rájöhetett, hogy  van egy homályos rész az időben, hiszen ma november hetedike van, és májusi a történet kezdés. Nos igen. Nem volt egyszerű a játszma, az udvarlás kőkemény, vért izzadós, és szenvedős volt. A végén majdnem feladtam, de akkor már a kisasszony is akarta. Nagyon. Így egy vasárnap hajnalon, a "hagyományos" gyere fel egy teára szombat este végén, a Gru című mozizós Passenger este után, végre egyértelmű jelét adta annak, hogy megcsókolhatom. Ugyanis try kiss (próbál megcsókolni) feliratot viselt fülbevaló formájában a drága. Persze én ezt nem vettem észre. Tudom. Mi férfiak soha nem olvasunk a jelekből. De higgyétek el, ha ti is azon a procedúrán átverekedtétek volna magatokat, amin én, ti sem tudtatok volna olvasni. Nem hogy jeleket, de út menti hirdetőtáblás hirdetést sem. 

És hogy miért autista és agytumoros és melyikünk kicsoda? Na azt majd legközelebb. Egy év múlva, a második évfordulóján annak, hogy enyém, az aki pont úgy néz ki, mint a nő a nagykönyvből. 

Jah, így festünk manapság :)